Visszautasíthatatlan lakásbiztosítás ajánlatra bukkantam

A környezettudatos életmódot a szüleimtől tanultam el

Mindig is fontos volt a számomra, hogy környezettudatos életmódot folytassak. Már a szüleim is nagy környezetvédők voltak. Otthon nem csak annyiból állt a környezettudatosságra való nevelés, hogy szelektíven gyűjtöttük a szemetet. Ez valahogy a részét képezte a teljes gyerekkorunknak. Sokat jártunk madároviba, kirándulni a közeli erdőbe. Otthon a kertben sok mindent magunk termesztettünk, a tesómmal mindig nagy örömmel vettünk részt ezekben a kerti munkákban. Egy idő után volt saját paradicsomunk, paprikánk, sőt, a szüleim még jalapeno-t is találtak, amit aztán otthon nevelhettünk a kertünkben! Persze kisgyerekként abból nem ehettünk, de felnőttként én például nagy jalapeno rajongóvá váltam, nagyon szeretem a csípőset… Egy szó mint száz, nagyon jó alapokat kaptunk, hogyan tudhatunk egy kicsit zöldebben élni és kevésbé elhasználni ezt a csodálatos Föld bolygót.

Így aztán természetes volt, hogy amikor külön költözte a szüleimtől, folytassam azokat a szép hagyományokat, amelyeket a gyerekkorom során láttam tőlük. Ugyan nem kertes házba költöztem, csak egy kis külvárosi lakásba, a paradicsom és a jalapeno szépen elkezdett teremni az erkélyen elhelyezett kis cserepekben is. Fűszernövényeket is termesztek, azokat is szintén az erkélyen. Igyekszem tehát tényleg maximálisan hasznosítani azt az örökséget és tudást, amit a szüleimtől kaptam útravalóul.

Megfelelő lakásbiztosítás ajánlatot kerestem az új otthonomhoz

Jelenleg azonban egy másik projekt is motoszkál a fejemben. A lakás ugyanis, amibe beköltöztem, a sajátom, és szeretném a legjobb kezekben tudni. Nagyon sok munkánk van benne, és szeretném mindezt ugyanolyan gondossággal megőrizni, mint a környezettudatosság örökségét. Így hát elkezdtem lakásbiztosítás ajánlatok után nézni, mondván, az internet a legjobb hely, ahol a kutatást elkezdhetem. Nem csalódtam, és a feltételezésemről hamar beigazolódott, hogy helyesnek bizonyult. Nagyon sok találatot kaptam a témában, de végül a Pannonsafe lakásbiztosítás ajánlata fogott meg a leginkább. Ők ugyanis úgy hirdetik magukat, hogy biztosan ők adják a legjobb lakásbiztosítást a piacon lévő ajánlatok közül. És amennyiben az ügyfél talált vagy megkeresik őt más, jobb ajánlattal, készek utána menni a versenytárs ajánlatának, és átdolgozni a konstrukciót úgy, hogy az még inkább megfeleljen az ügyfélnek.

Lakásbiztosítás ajánlatok terén egyértelműen ők tűntek a legsokoldalúbbaknak. A biztosítás ugyanis rengeteg mindenre kiterjed. Természetesen szerepelnek a palettán a legáltalánosabb problémák, mint például csőtörés, beázás, tűz okozta károk, vagy betörés okozta káresemény. Arra azonban nem számítottam, hogy a Pannonsafe lakásbiztosítását vandalizmusból eredő károkozásra is ki lehet terjeszteni. Sőt, náluk gépjármű assistance szolgáltatást is igénybe lehet venni, a biztosítást pedig kisállatokra vagy napkollektorokra is ki lehet terjeszteni! Ha lennének kerti bútoraim, biztosan a kerti bútorokra is kiterjeszteném a biztosítást, ugyanis ez a szolgáltatás is elérhető a Pannonsafe palettáján!

A lakásbiztosítás ajánlatok közül az is egyedülállóvá teszi őket, hogy amennyiben velük köt szerződést az ember online, úgy vállalják, hogy az előző, meglévő biztosítási szerződést felmondják. Nálam ugyan ez az opció kevésbé releváns, hiszen először kötök lakásbiztosítást, de másnak esetleg hasznos információ lehet, ezért gondoltam itt a blogon is megemlíteni. Kevesen tudják, de minden lakásbiztosítási szerződésnek van egy évfordulója, és a fordulónap előtt 30 nappal fel lehet mondani a szerződéseket. Ilyenkor egy felmondó levelet szükséges megfogalmazni és elküldeni az előző biztosítónak. Ezt a procedúrát azonban levehetjük a vállunkról, ha időben váltunk, és a Pannonsafe-et választjuk partnerül. Ők ugyanis a teljes felmondási procedúrát elintézik az előző partnerrel a nevünkben. Így azt gondolom, a lakásbiztosítás ajánlatok közül a Pannonsafe ajánlata mindenképpen megfontolandó, vessetek egy pillantást az oldalukra ti is!