Természetes anyagokkal a ragyogó bőrért

Nagyon megörültem, amikor egyre több nagy üzletlánc boltjában láttam a több darabos, újrahasznosítható zsákocskából álló gyümölcsös-zöldséges-péksütis szetteket. Persze az még jobb megoldás, ha megmaradt anyagokból magunknak varrjuk, de nálam ez a dolog még egyelőre várat magára. Évek óta próbálok az életem minden területén tudatosabban, kevesebb kemikáliával, pazarlással és szeméttel működni.

Aki ismer, az tudja, hogy rengetegszer mászkálok vászontáskával, viszont bevásárlásnál olykor még így is becsúszott egy-egy nejlontasak. Ezentúl viszont nem lesz probléma, csak el ne felejtsem őket magamnál hordani.

De mint ahogy már sokan mondták rajtam kívül: ha mindenki a lehetőségeihez mérten, akár apró lépésenként zöldül, már azzal sokat tesz a bolygóért. Én is az út elején vagyok még. Ne haragudjunk magunkra, ha tanulnunk kell a környezettudatosságot, hanem legyünk büszkék az elhatározásra, a fejlődésre, járjunk nyitott szemmel és keressük a jó lehetőségeket! Igyekszem ezt a fajta tudatosságot minél több területére bevinni az életemnek, legyen szó szépségápolásról, öltözködésről vagy étkezésről, nem csak a bevásárlásról.

Hosszú ideje alapvető nálam, hogy a klinikai tisztaságú alapanyagokat és a természetes összetevőket preferálom egy kozmetikum vagy sminktermék esetében. Nagyon fontos ugyanis egyrészt, hogy mit kenünk a bőrünkbe, mi jut be a szervezetünkbe, másrészt az is, hogy utána mi kerül a vizeinkbe és vissza a környezetbe.

A múltkor épp az után kutakodtam online, mik lehetnek a vashiány tünetei bőrön, amikor erre az érdekes oldalra bukkantam – ami mint kiderült, nem csak egy hasznos bőrápolási tanácsokat felsorakoztató blog, hanem egy nagyon különleges, forradalmian új kozmetikum lelőhelye is. Azon felül tehát, hogy megtudtam, mikben mutatkozhatnak meg a vashiány tünetei bőrön, azon belül is főleg a szem körüli régióban – például karikás szem formájában -, egy olyan honlapot ismertem meg, ami felkeltette az érdeklődésemet azzal, amit ígért. Azt állította ugyanis, hogy ez a vadi új, egyedi formulájú InstanTENSE Plus szemkörnyékre való szérum néhány PERC alatt segít halványítani a szarkalábakat és a szem alatti karikákon, püffedtségen is segít. Nem hittem a szememnek, percek alatt?! Az is megfordult a fejemben, hogy ez egy kamu spam oldal, de meg kellett róla bizonyosodnom, hogy semmiképpen sem erről van szó, ugyanis több oldalon és patika webshopban is hivatkoztak rá. “Mi lehet ebben a InstanTENSE Plus szemkörnyék szérumban, hogy ilyen bámulatos eredményeket lehet vele elérni ilyen rövid idő alatt?!” – tanakodtam, de már az orrom előtt is volt a válasz a weboldal egyik másik részén. A hialuronsavat és az agyagkivonatot eddig is ismertem és különösen hasznukat is vettem az évek során, de a lista szerint ez még mind semmi, mert olyan egyéb forradalmi összetevőkkel van ellátva a szérum, amik erősítik egymás hatását és valóban újdonságnak számítanak a kozmetikumok iparágában. Egyedül arra kell figyelni – tudtam meg a használatához szükséges tudnivalók sorában -, hogy kizárólag olajmentes termékekkel együtt használjuk az InstanTENSE Plus szemkörnyékre való szérumot, ugyanis az olajos sminktermékek és hidratáló krémek gyengíthetik a szérum által elért eredményeket.

vashiány tünetei bőrön

Mivel a honlapon extra gyors házhoz szállítást ígértek, és ha esetleg valami csoda folytán nem válna be a termék, 30 napos pénzvisszafizetési garanciát is, ezért úgy voltam vele, nincs mit veszítenem azzal, ha kipróbálom ezt a szupernek ígérkező terméket és élek a felkínált lehetőséggel, az ingyenes kiszállítással és azzal, hogy a bőröm újra visszanyeri ragyogását és simábbá válik majd. Nagyon izgatott voltam, amikor másnap hozta is a futár a csomagot. Amikor kibontottam, láttam, hogy a képek a honlapon abszolút valósak voltak, nem egy nagy tubusról beszélünk, ugyanis mindössze 25 ml-es, de állítólag napi használat mellett is elég lesz több mint két hónapig, ami szerintem kifejezetten jó ajánlat ezért a körülbelül 14 ezer forintos összegért. Most már csak arra voltam nagyon-nagyon kíváncsi, hogy a többi fotó és videó is “jót mondott-e”, azaz nálam is ilyen lélegzetelállító hatása lesz-e az InstanTENSE Plus szemkörnyékre való szérumnak, mint a honlapon szereplő hölgyeknél és a vásárlói véleményeket megíróknál? Kinyomtam az ujjbegyemre arctisztítás után azt a minimális mennyiséget, amit ajánlottak, majd felkentem és vártam pár percet. Az apróbb szarkalábak eltűntek! A tekintetem sokkal üdébb lett a szem alatti karikáim halványodásával. És mindez csak az azonnali hatás volt… Nagyon várom, hogy lássam, hosszú távon hogyan fog szuperálni nálam ez a fantasztikus kis kence.