Cégalapítás egy zöldebb jövő érdekében

Számomra mindig fontos volt a környezetvédelem, azért is, mert van három gyerekem. Egyszerűen ijesztő számomra az a gondolat, hogy egy élhetetlen bolygót hagyunk nekik örökül, vagy esetleg meg kell majd küzdeniük az ivóvízért is. Igyekszem mindent megtenni, hogy ezt a jövőt elkerülhessük, persze tisztában vagyok vele, hogy ezért sok embernek kell összefogni. Azt viszont nem szeretem, amikor valaki azt mondja, hogy ő csak egy kisember, nem tud sokat tenni a környezetért, ha mások sem. Hiszen mind tudjuk, hogy sok kicsi sokra megy. Éppen ezért szabadidőmben elkezdtem környezetbarát termékeket gyártani, például szappant főzni. Volt is szerencsére kereslet rájuk, úgyhogy kibővítettem a termékeim palettáját környezetbarát mosószerekkel is. Nagyon sok kutatómunkámba került, mire tökélyre fejlesztettem a recepteket, de megérte. Felmerült bennem egy ötlet, hogy ezt a dolgot egy kicsit komolyabban is űzhetném vállalkozás formájában. Hiszen már termeltek a termékeim annyi bevételt, hogy egyre nehezebb volt összeegyeztetni a főállásommal. A férjem is támogatott cégalapításban, úgyhogy neki is álltam kutatni, hogy mi ennek a menete.

Segítségképp felhívtam az egyik barátnőmet, aki pont egy évvel ezelőtt lett egyéni vállalkozó. Mivel már ezt az utat végigjárta, tudott is nekem jó tippekkel szolgálni. Ő ajánlotta a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalát, amire úgy talált rá, hogy beírta a keresőbe, hogy cégalapítás budapest. Nagy szerencséje volt, hisz segítség nélkül könnyen el lehet veszni a vállalkozásalapítás útvesztőjében egy tapasztalatlan embernek. Javasolta, hogy látogassak el a weboldalra, ott sokkal több mindent fogok megtudni, mintha ő próbálná elmesélni a lényeget. Így is tettem, beírtam a laptopomon a keresőbe, hogy cégalapítás budapesten, és ki is dobta a megfelelő oldalt. Az első információ, ami szembe jött velem, az az volt, hogy sokan gondolják, hogy a cégalapítás egy bonyolult és költséges folyamat, így legtöbbször bele se mernek kezdeni. Pedig ez nem így van, hazánkban meglehetősen egyszerűen meg lehet ezt tenni.

Az első dolgok között lehet olvasni azt, hogy Magyarországon szám szerint körülbelül mennyibe kerül megalapítani a vállalkozásunkat. Én ennek nagyon örültem, az ember nyilván erre a részre a leginkább kíváncsi, és sokszor pont az anyagi oldal elmondásakor fogalmaznak ködösen. Gondolom, nem csak én találom ezt roppant idegesítőnek. Ez szerencsére nincs így a szekhelyszolgaltatas24.hu oldala esetében, itt minden le van írva árakkal alátámasztva. Például azt is megtudtam, hogy manapság sokkal olcsóbb egy cégalapítás, mint régebben, amióta behozták az egyszerűsített eljárást. Azt is megtudtam, hogy korábban akár 2 hétbe is beletelt ez az egész, míg napjainkban ez a folyamat felgyorsult, manapság már csak néhány napot kell várni. Van az úgynevezett egyszerűsített cégalapítás, aminek az a könnyebbsége, hogy meghatározott iratmintákkal dolgozhatunk, így jelentősen megkönnyítve a dolgunkat.

A következő fontos lépés, hogy legyen a vállalkozásunknak egy székhelye, ez elengedhetetlen. Azért lényeges, mert ez lesz a cégünk központi irodája, ide fog érkezni minden fontos küldemény és dokumentum. Ilyen téren a szekhelyszolgaltatas24.hu egyedülálló, mert biztosítja ezt a szolgáltatást, sőt, választhatunk is, hogy Budapesten vagy Újlengyelen legyen a székhely. Ez utóbbi okozott nekem némi fejtörést, hogy miért pont itt, de gyorsan kaptam is választ erre a kérdésre. Ugyanis Újlengyel egy olyan település, ahol hazánkban egyedülálló módon nem kell iparűzési adót fizetni! Nagyon meglepődtem ezen, szégyen vagy nem szégyen nem hallottam még erről. Nem hogy az iparűzési adómentességről, de Újlengyelről sem. Nos, a jelek szerint érdemes volt egy kicsit többet megtudnom róla. A település dinamikusan fejlődik köszönhetően annak, hogy nagyon sok nagy cég választja székhelyéül Újlengyelt. Ezzel sok pénzt tudunk megspórolni, arra azonban oda kell figyelni, hogy ha van az újlengyelin kívül más telephely is, akkor nem biztos, hogy megéri az egész. Ugyanis az iparűzési adó megoszlik a települések között, érdemes ezt észben tartani.

Azért is előnyös ezt a szolgáltatást választani, mert sok jogszabályban meghatározott követelményt, amit a vállalkozásokkal szemben támasztanak, teljesítenek, így az ebből eredő szankcióktól sem kell félnünk. Például sokszor nagyok komolyan veszik azt, hogy a cégtáblának jól láthatóan látszania kell a közterületről, ha ez nincs meg, akár bírságot is kaphatunk. További előny még, hogy nem nekünk kell foglalkoznunk az adminisztrációval, ez főleg abban az esetben segítség, ha az embernek kis, induló vállalkozása van. Emiatt nem kell irodát se bérelni, ami szintén anyagilag könnyíti az embert. Már pedig a cégalapításkor szerintem mindenkinek jól jön minden forint, amit meg tud takarítani. A küldeményeket is pontosan és precízen átveszik helyettünk, és eljuttatják oda, ahova szeretnénk. Nem kell attól félni, hogy útközben elkeverednek valahova, mert iktatják a beérkező küldeményeket, majd beszkennelik és elektronikus úton és postán is elküldik nekünk. Biztos vagyok benne, hogy én magamnak nem tudnám ilyen jól rendszerezni a leveleket, így itt már teljesen biztos lettem benne, hogy nekem szükségem van erre a szolgáltatásra.

További előny még, hogy nem kell az otthonunkban fogadnunk a hatóságokat, akik ellenőrizni jönnek. Én egy ilyen helyzetben például nagyon stresszes tudok lenni, ez pedig nem hiszem, hogy az előnyömre válna. Még a végén azt gondolnák az ellenőrök, hogy az ideges viselkedésem alapján valami rosszban sántikálok. Ha valamilyen okból kifolyólag hatósági kényszerintézkedésre kerülne sor, azt is a székhelyszolgáltatónak kell tűrnie, ami szintén eggyel kevesebb stresszforrás a kezdő vállalkozóknak. Az újlengyeli székhelyen van lehetőség tárgyaló használatára is, ráadásul, ha ez havonta legfeljebb egy alkalommal szükséges, akkor még fizetnünk se kell érte. Írják is a weboldalon, hogy ennél több alkalomra általában szükség se szokott lenni.

A weboldalon van egy telefonszám, amit hívhatunk, ha valami kérdésünk lenne. Ha valamiért nem szeretnénk telefonálni, akkor van lehetőség e – mail küldésére is. Ehhez nincs más dolgunk, mint megadni a nevünket, e – mail címünket, telefonszámunkat, majd begépelni a kérdést, amire a választ meg szeretnénk kapni. Nekem van olyan ismerősöm, aki ki nem állhatja a telefonálást, ott próbálja elkerülni, ahol tudja, így neki például ez a lehetőség nagy könnyebbség lenne. Nagyon jól tettem, hogy igénybe vettem a szekhelyszolgaltatas24.hu szolgáltatásait, mert megkímélt egy csomó fárasztó dologtól, amit cégalapításkor nem szabad elfelejteni. Nagyon sok mindent elintéznek az ember helyett, és amikor végiggondoltam, nem is tudtam, hogy mindezt hogy tudtam volna teljesen egyedül megcsinálni. Szerencsére nem is volt rá szükség, nekem megérte ez a pártízezer forint. Örülök neki, hogy otthagytam a főállásomat, és csak annak szenteltem a figyelmem, hogy a környezetbarát termékeimet gyártsam és fejlesszem. Nem mellesleg amiatt is jól esik ez az egész, hogy mindenki, aki vásárol tőlem, tesz egy kicsit a mindennapok zöldebbé tételéért, ezzel pedig biztosítja a gyermekeink jövőjét.

cégalapítás budapest